XXIII. Fejezet

 Halihó :D itt is lennék, egy ilyen időhatáron belüli fejivel. Ugye említettem hogy feji eső várható.. hát ezzel a tempóval maximum szitálás lesz, de igyekszek :D Jó olvasást :D

  (megjegyzés : "H" az egy személy. Senki félre ne értse :D )



- Istenem! Miért? Miért csinál ilyeneket ez a buta liba? Egyáltalán miért ennyire kíváncsi! Az őrületbe kerget. - túrt göndörödő fürtjei közé Harry, és frusztráltan vágtatott fekete Range Roveréhez.
Azon tűnődött, egyáltalán miért kell Őt ennyire védelmezni. Csak egy lány. Oké, nem egy átlagos lány, de annyira tudatlan sok mindenben. hiába vág az esze mint a borotva, ha egyszer nem beavatott.
 Nem értette miért nem volt az elejétől minden elmondva. Adams ügynök lányaként annyi mindenre nyílhatna ajtó számára. De a nő makacsul tudatlanul tartotta lányát. Ismét egy frusztrált sóhaj és a kocsi ajtaja már is nyílt.
- Szerintem egyszerűbb lenne a dolgunk ha kinyírnánk a csajt, és végre itt hagyhatnánk ezt a retkes környéket. Beállíthatnánk valamelyik ellenséges tag hibájaként és... - morogta dühödten.
- Figyelj! - szólalt meg Elliott higgadtan - Ez a feladatunk, ezért kapod a segged alá a pénzt.  Az meg ne idegesítsen hogy  nem tudjuk mi olyan értékes benne, de ha még 2x meg kell buknunk mert itt marad akkor megtesszük. Ezt mondta H. És ha H azt mondja ugorj a kútba ...
- Akkor két pofon kíséretében röhögöm ki. Ez őrültség. Nem kell mindenben a szavait követünk. - duzzogott továbbra is, és a speciális GPS-be beütötte a tanár autójára szerelt nyomkövető kódját.
Egy perc hatás szünet és újból megszólalt a zöldszemű. 
- De most komolyan!? Miért szállt be abba a kicseszett autóba? Nem volt neki gyanús hogy pont itt termett Mayers és pont összefutottak? Ennél több esze van egy marék szárított molylepkének is! - frusztrációja valami okból furcsa remegésbe torkollott. ezt persze nem mutatta inkább egy más érzelemre mutató arcmimikát vett fel, és összepréselte ajkait egy vékonyka kis vonallá.
- Harry! De hát honnan tudhatta volna? Egy tanárban alap esetben megbízik a diák! És akármennyire gyűlölöd Mayert, addig nem buktathatjuk le, amíg ott tanít. Ha jónak bizonyulnak H forrásai, akkor nem csak a diákokra, hanem a város túlnyomó része is keze között van. kinézném belőle hogy egy egész iskolát kinyír. Az a csoda hogy nem vett észre minket...
- Már 4 éve. Vagy mi vagy ő ennyire sült hal.
 Harry gyomra görcsösen össze húzódott, mikor egy hatalmas sorházhoz értek, melyről a vakolat úgy pörgött le, mintha sóval szórnák be az utakat. Mayer sötétkék Renault Clio 1-ese ott parkolt a közeli parkolóban, és még nem szálltak ki. Úgy látszott, hogy a férfi negédes beszéddel próbál valamit mondani, míg Glory zavartan bámulja hol a műszerfalat, hol a kezeit közben gondterhelten sóhajt néha és szinte látszott hogy oda sem figyel. . A göndörkének sav égette a dühtől torkát, és legszívesebben egy golyót eresztett volna Mayer fejébe. Sosem ismerte volna be, hogy féltékenység és aggodalom is megbúvik benne valahol.
- Terv , Smith? - motyogta, közben élesen figyelt , már amennyire kilátott, hisz egy meglett bokor mögé parkolt le kocsival, hogy az rejtve maradjon.
- Előbb várjuk meg, míg kiszállnak, aztán te felhívod, és találj ki valamit ami miatt el kell jönnie. Majd elvisszük hozzátok. - mondta El, és meg lökte Harry vállát , hogy a kék kocsiajtó nyílt is. - Gyerünk Styles! Vesd be magad! Ha eddig sikerült , most is menni fog.
 Úgy, hogy csak ú tudta, egy ideges , remegő sóhajt eresztett, és már is tárcsázta a szemüveges lányt.
 A távolban látszott, ahogy Glory a táskája felé kap, aztán elnézést kér a tanártól, majd előkapja a telefonját. Majd arcán egy bonyolult érzelmi láncolat halad át, a dühvel vezérelve. Kinyomta.
- MIVAN? - kiáltotta félhangosan, és dühösen újból megpróbálta. El kuncogott az orra alatt. - Te csak kussolj.
Glory vacillálva bámulta a kijelzőjét. Harry tudta, hogy okos kis fejében most mérlegeli , hogy a fiú addig fogja hívogatni , míg fel nem veszi a telefont, és ha kikapcsolná a készüléket, mennyire illetlen lenne. Így végül megreccsent a vonal és beleszólt.
- Tessék.. - félig sóhajtotta.
Harry alig hallhatóan megköszörülte torkát, és beleszólt.
- Szia Cica! Figyelj, mi még nem végeztünk, annak ellenére hogy Valaki... - pillantott sunyin és fricskáztatva barátját - Közbeszólt.
- Nem... most nem érek rá.  
- Ki az Gloria? - szólt egy halk, messzebbről jövő férfi hang, és illetlenül közelebb került a "tanár" a lányhoz. Hallgatózik a féreg. - utálkozott magában a fiú.
- Ő.. ő csak egy barát. - tompának hangzott a hang, és ez látványba úgy nyilvánult meg, hogy mellére szorított a készüléket. Harry beharapta ajka belső felét. Szerepére koncentrált.
- Barát? Szóval barátok vagyunk Baby? Hmm ... - mormogta rekedtebb hangon a telefonba, mikor vissza emelte füléhez Glory.
- Nem, igazából... mindegy. - sütötte le szemeit, és látványosan, messziről is kiszúrhatóan elpirult. - Mit akarsz? - kérdezte.
- A biológia nem várat magára. Úgy gondolom a tanulás az elsődleges! - erősködött Mr. Mayer, és már furcsa, tolakodó hangneme nem tetszett a lánynak. Harry megfeszült a székben. Majd elmosolyodott, ahogy a távolból látta a lány undorát, és vacillálását, hogy eltűnjön a férfi mellől.
- Gyere velem. Mára... Terveim vannak. Glo ... - utolsó szavait szinte nyögve mondta, és a lány ott helyben megsemmisült. Hangosan sóhajtott, és összébb szorította lábait. Siker!- nyugtázta magában a göndör.  
A lány körbe nézett, hátha hallotta e valaki.
- N-nem lehet... - szinte suttogta. 
- Érted megyek. Hol vagy? - dobta be végül az ütőkártyát, mire egy beletörődő, de meglepően felsóhajtó sóhaj következett.
- Mr. Mayer! Egy... sürgős valami közbe jött. Haza kell mennem.
A férfi dühösnek tűnt egy pillanatra, majd egy megértő, de igen hamis mosollyal nyugtázta. Glory kérdezett még valamit, amit nem értett olyan tisztán Harry, majd beleszólt a készülékbe.
- Tudod hol vannak a Pain sorházak? - kérdezte, mire Harry arcán akkora mosoly terült el, ami szinte ketté szelte arcát. Gödröcskéi oly mélyen vájtak arcába, mint egy golyó ütötte lyuk.
- Persze! pár perc és ott vagyok. - mondta majd letette. - Takarodj a kocsimból! - mondta félig kuncogva, félig izgatottan.
- Miért? - háborodott fel El, de aztán hamar rá jött ő is - Ja igen. Csak te mész ... - motyogta, mielőtt a fiú lehurroghatta volna, majd hangtalanul kinyitotta a kocsit. - Sok szerencsét! Vigyázz rá! - mondta, és hangjába mély szeretet vegyült, ahogy megjelent Glory szemei előtt.
- Talán... - mondta Harry majd vigyorogva mutatta kezével a sürgető kézmozdulatokat.
Az órát nézte, és eldöntötte, hogy amint a férfi eltűnik, már is vágtat Gloryért.
Azonnal rá jött a felismerés, hogy ismét kettesben lesz a lánnyal, és valószínűleg innentől kezdve addig, míg el nem kapják Mayert, és az anyja vissza nem jön. Hirtelen nyomás kerekedett, ahogy rászakadt az a teher is, hogy valamit kitaláljon, miért tűnt el az anyja, miért kell vele élnie, no meg Elliott ügye is eléggé friss, úgyhogy abba sem törődhetett bele.
 A lány meztelen alakja vetült szemei elé, ahogy sóhajtozik.  Tudta hogy tilos volt . Tudta, ha megtudná El, vagy akárki is, hogy megtörtént az amit szigorú szabály köt meg, akár ki is rúghatták volna, ami egyet jelent a halállal. Hisz ez ennek a lényege. Fennállna a veszély, hogy leleplezi, vagy átáll a másik térfélre. Persze a fiú sose tette volna, hűséges tagja volt a ForceD1-nak.
És így is megesett a hiba. Elliott ugyan ebbe a hibába esett. Elmondta, hogy mikor az első évet kezdték, már akkor kezdett érezni valamit a védett alany iránt. De mivel Harry bajtársa, és talán legjobb barátja is volt, sosem árulta el. Éppen ezért döntött úgy, hogy kihasználva küllemi adottságait, inkább a rossz fiúk stábjába áll be, és lesz El szöges ellentéte. Kisebb az esély, ha minden lányt kihasznál - ami igazság szerint nem volt igaz - nem akar tőle senki sem igazi kapcsolatot.
 Viszont arra nem számított, hogy ő nem tudja ezzel elszeparálni magát.
A férfi eltűnt, mire Harry a gondolatai közül felszabadult. Azonnal padlógázt nyomott, és a kocsi ugorva hasított egyenesen Glory elé.
- Hey Baby! - kacsintott rá, és széles, sokat sejtető mosolyt küldött. A lány furcsa módon hálás mosolyt villantott, és beszállt a kocsiba. Érezte hogy innen nincs visszaút.

Glory agya a nem túl hosszú út alatt kattogott. Meg kérte , hogy vigye haza, de a fiú vagy nem válaszolt, vagy kitért egy felelet adás alól.
Miután leparkoltak, természetesen a fiú háza előtt, a göndörke ajtót nyitott, majd beljebb tessékelte a lányt. Egyedül voltak ismét a hatalmas házban. Mindig is fúrta az oldalát a kíváncsiság, miért él egyedül Harry. Hisz 18 éves! De mielőtt bármit is kérdezhetett volna, a fiú nyomtalanul eltűnt egy ajtó mögött. Pontosabban a konyhába. A lány túl tolakodóan találta volna, ha utána megy, esetleg még kérdezgeti is, ezért inkább leült a kanapéra, és óvatosan fülelt, hogy miféle zajok hallatszódnak ki a konyhából. Talán valami zacskó zörgés, hűtő nyílódás, tálak, és evő eszközök koppanása, majd megjelent a fiú egy tálcával a kezében, rajta pár tányér.
- Kérsz valamit enni? - bökte oda, ahogy lehuppant a fotelbe, egy piros almával kezében. A lány nézte, és azon gondolkodott, vajon ha egyedül él- ami valószínű, mert semmi jel nincs rá, hogy más is itt lakhatna - van e más étele itthon. - Nyugi nem ez van itthon csak, de most ehhez van kedvem. - kuncogott a fiú, majd ismét megkérdezte. - Szóval? Mit ennél? - kérdezte a fiú, mire a lány ismét megrázta a fejét.
Majd jókora harapásokat ejtett a gyümölcsön. Szinte ostorozni kezdte magát, ahogy arra gondolt, hol jártak azok az ajkak, amik most az almát majszolták.
Megrázta a fejét. Harry otthonában van,miközben ő eszik egy almát. Miért jutnak ilyenek az eszébe? És miért nem fél, hogy mi lesz ha megint késve érkezik haza. Az anyja vajon mit szólna? A gondolat a feje hátsó részébe lett száműzve úgy néz ki, most már a fiú mellett talán örökre. De talán a friss emlékek eléggé piszkálták a csőrét ahhoz, abban eméssze magát.
- Harry, kérlek, mondj valamit. Csak egy apró dolgot, mi ez az egész? - sóhajtott fel, ahogy az emlékek szökőárként lepték el agytekervényeit. El, a pizzázó, mr. Mayer... bár ő nem tartozik ide, csak véletlen egybeesés.
A fiú maga elé meredt, és mikor már azt hihette volna a lány, hogy se kép se hang nincs kapcsolatban, megszólalt.
- Mindent a maga idejében. - és ajkai széle felkunkorodtak, ismét abba a bizonyos mosolyba, amit már jó barátjaként köszöntött a lány.
A göndörke felpattant, majd a lány mellé helyezkedett. Túl gyors mozgássor, hogy fel tudjon fogni akármit is belőle a szemüveges. Túl közel... ismét. Kezét a háttámlára vezette, a lány mögött, és őt nézték smaragd szemei. Valami furcsa csillogás, mely ismét látható volt bennük, a lány gyomrában melegséget idézett elő. Remegett, és azt vette észre hogy nem tiltakozik, mikor az ajkak közeledtek feléjük. Készségesen fogadta be. Úgy érezte ez az egyetlen mentsvára, a sok megoldatlan rejtélyei között. Beismerni ugyan sosem tette volna, de annyira élvezte a nedves ajkakat, hogy elméjéből az esemény pillanataira kiűzte mindennemű gondjait.
Enyhe édesség, melyet a mézédes alma hagyott maga után, csak még különlegesebbé tette az amúgy is varázslatos pillanatot, és ahogy a fiú szabad keze az oldalára csúszott, már azt sem tudta hol is van valójában. Egy fehér felhőn érezte magát, ahol épp a fiú eldöntötte, és fölé mászott. Erős karok támaszkodtak mellette, éhes ajkak falták övéit, és egy felhevülő test perzseli az övét.
- Én ezt nem bírom tovább... - közölte a fiú és beakasztotta az ujjait a lány blúzának tetejébe, és egyesével pattintgatta el az kopott gombokat. - Meg őrjítesz ...
 Majd keményen ajkaira hajolt, és mély csókolt adott neki.