XXI. Fejezet

Halihó! :) Meg is hoztam a fejezetet. Most szabadkozhatnék, hogy miért késtem, de inkább nem terhellekk a sulis túlterheltségenmmel vagy hasonló szaftos kis dolgaimmal. Az a lényeg hogy a sulis plusz feladataim miatt lett késésem. Nagyon sajnálom, remélem megértitek, hogy az nagyon fontos, főleg mert szecskaavató lesz, és azon ügyködtem. Nos, nem is pofázok tovább. Jó olvasást!  :D

--- 3 héttel később ----

Minden megváltozott. Úgy érezte Glory, hogy mintha egy kiforgatott és jelentősen eltorzult önmaga tekintene vissza a tükörben. Szemei alatt a karikák mint fekete félholdak , riogatóan húzódtak, haja szinte kócosabb volt, mint eddig bármikor reggelente. Jégszínű szeméből az összes fény kiveszett. Tartása is megzuhant, egész nap szinte végig gubbasztva ülte végig az órákat.
Annyira aggódott, szinte paranoiás lett. Elliott eltűnt. Egyszerűen eltűnt, és sehol sem éri el. Már megnézte a lakásánál is, és senki sem nyitott ajtót neki. Az iskolát körbefutotta, és mintha nem is hallottak volna róla.
 Már-már azon gondolkodott, hogy egy groteszk álomba csöppent, ahol őrültnek nézik, mert egy nem létező személyt keres.
 És ami a legrosszabb volt, teljesen egyedül maradt. Utálta , hogy a göndörkének igaza volt. Egyszerűen fel sem tudta fogni, hogy ezt honnan tudta. Azaz van egy tippje, de eddig nem vitte rá az Isten, hogy megtegye az első lépést.
 Azonban Harry tud valamit, ami nagyon fontos lehet Glorynak.
A fiú viszont semmit sem akart mondani neki az iskolában. Szinte átnézett rajta. Francián sem ült többé mellé, mintha egy szellem lenne a lány. Bár tényleg oly üresnek érezte magát, mint egy hontalan kísértet.
 A napok annyira kínkeservesen teltek, hogy örült ha túléli. Tanulni is alig maradt ereje.
Kifordult teljesen önmagából a lehető legrosszabb értelemben. Hétfőként a "korrepetálás" alatti üres óráiban a várost szelte, és gondolatai szinte felszabdalták. Elképzelni sem tudta volna hónapokkal ezelőtt, hogy egy ekkora hazugság csak úgy odadobhat anyjához. Az már szinte elhanyagolható terhet rakott a lelkiismeretére , hogy aztán otthon fapofával számolt be egy nemlétező gyakorlásról.
Elvesztette azt a fajta képességét, hogy feszült figyelemmel végig tudja követni az órákat, és szorgalmas jegyzetelésével már bőven megtanulta a következő órára feladott anyagot. Szívesebben vette viszont elő a titkos rajzfüzetet és jobbnál jobb skicceket csinált végre először a göndör fiúról.
 Alig bírta legyűrni az ajkaira kiülni kívánó görbületet, mikor francián a tőle 3 paddal odébb ülő bajkeverő nemtörődöm, de még is valahogy intelligenciát sugalló testtartását sikerült elkapnia. Haja oly kusza volt, mint az afrikai esőerdők sűrűjében a lomb, és valahogyan szeme zöldes fénye szinte felcsillant, bár a rajz fekete-fehér maradt. A félprofil tökéletesre sikeredett.
 Ezen furcsa, de még is mámoros állapotából egy szelíd, de még is utasító hang ragadta ki.
- Gloria! Figyeli egyáltalán maga az órát? Még ilyet! Mi van ma a gyerekekkel? Mindenki, még Gloria Adams is ennyire nem bír figyelni! - sóhajtott, végignézve a részben szunnyadó társaságon.
 Elpirulva sütötte le a lány a tekintetét, és szégyenében berakta a padba a firkász füzetét, és koncentrálni kezdett az óra utolsó negyedére.

Fáradt cammogásáról sütött, hogy életkedve sem több, mint amennyinek látszik. Ha valahol a lelkében egy dobozban tarthatná a lány eme erőt, bizony a doboz alja oly üres, és porral fedett lenne, mintha egy padláson állt volna.
Egyszer csak, mintha a neve csengett volna a távolból, egy ismerőős hangtól, de úgy gondolta, csak elméje gúnyos játéka , mely válasz a kimerültségre. Nem értette a lány, hogy miért ily üres, ennyire kifacsart a hangulata hetek óta.
 Gondolkodott a közelmúlton. Keresett egy pillanatot mely meleget önt a szívébe, de csak El és Harry kúszott gondolatai közé, s mindkét fiú gondolatától vagy összefacsarodott a szíve vagy a gyomra. Elliott eltűnésén egyszerűen nem volt képes elmélkedni, mert torkában érezte a marást, és szemébe is remegni kezdtek a könnyek. Nem tűrte a nyughatatlan tenni vágyó érzést sem, így egyszerűen elnyomta. Harry képe még pocsékabb érzéseket keltett.  Képtelen lett volna elviselni a tényt, hogy kijelentse, hiányzik neki az a furcsa közeg amit ő nyújtott a lánynak. Azonban esténként remegnek ajkai, és mélyen valahol a hasában összehúzódnak izmai, ha a forró pillanatokra gondol, azon intim percekre, amiket akár a moziban vagy a zuhanyzóban átéltek. A csókok, érintések és az azok által keltett érzelmi lavinák kiragadták a hétköznapokból , valami euforikus világba.
Újra a nevét hallotta, most tisztán. Ez biztos , hogy nem képzelhette. Megállt, és léptek gyors ütemű trappolását hallotta maga mögött. Hátra fordult, és ekkor látta, hogy Harry lohol utána, kezében lobogtatva valamit. A lány szíve kihagyott, aztán úgy vágtázott mint egy felbőszült ló.
- Glo !- mondta, és a lány elé ért. - Hey Baby! Ezt elfelejtetted! - nyújtotta át a füzetet a lánynak.
A szemüvegesben megfagyott a vér, és a szíve ismét  megállt egy röpke pillanatra. Talán egyszer ez okozza majd a vesztét is. Mintha egy idegent bámult volna, úgy tanulmányozta elhűlve a vázlatfüzetét, amit az imént göndör lovagja nyújtott át.
- E-ez.. ez hogyan került hozzád? - nyökögte a kővé vált lányt, és idegesen kapta le a táskát, hoyg belegyűrje valahogyan a rajzos füzetet.
 Érezte, hogy valamit elfelejtett, francia után végig ott motoszkált benne ez. De a francia nem az utolsó órám volt! - kiáltott magában, és az ijedtség még nagyobb teret kapott a lányban, ahogy azon gondolkodott, még órákon át láthatták a Harryről és egyéb tanárokról való skicceket és karikatúrákat. Ahogy Styles is... - állapította meg, és szinte az ájulás kerülgette, ahogy a rémképek felvillantak lelki szemei előtt.
- Tudod... - nézett fel rá, azaz valójában le, a fejjel is alacsonyabb lányra - Belepillantottam a füzetedbe ... - mondta oly hangnemmel, amiből semmi sem derült ki. A lány már teljesen megsemmisült. Annyira elfehéredett, hogy a pír is halvánnyá fakult orcáin - És tudod, nem hittem volna hogy még egy rajzon is úgy köszönök vissza mint egy szexisten... - kuncogta el a végét. Glory mozdulatlanná merevedett. - Vagy csak te látsz ilyennek? - vonogatta szemöldökét. A lány reagálni sem tudott. Felszültsége lélegzetei folytonosságát megtörték. Remegtek térdei. Kész, végem, most nyeljen el a föld, vagy én ásom el magam.  - Hey! Ne vágj olyan képet, mint aki szelemet látott. Valami baj van? - lépett közelebb a fiú. Mintha törődés foszlányai szöktek volna át volna az arrogáns és önhitt fal mögül.
- Sajnálom...- sütötte le szemeit, és könnyeit visszafojtva fordult sarkon, hogy elfusson szégyenében.
- Mi? Ne! Ne menj el! Várjál! - ragadta  meg a fiú a vállát. - Mit sajnálsz? Azt hogy tehetséges vagy? Tudja azt az anyád, hogy te így rajzolsz? Tudtam, hogy jól forgatod a grafitot ügyes kis ujjaid között, ami akár járhatna máshol is... Máson... - küldött egy mindent eláruló pillantást a lány felé, de egyenlőre Glory idegei még sokk alatt állnak. - De a lényeg az, hogy nagyon jók! - mintha valami biztató mosolyt küldött volna. - Mit csinálsz délután?  - kérdezte hirtelen témát váltva.
- É-én? Én... Tanulok. - vágta rá, ami eszébe jutott először. Nos, talán gyér válasz lett volna ha igazság szerint Glory tényleg nem tanult volna, Ugyan is, ő mindig ezt tette mióta első osztályban megkezdődött 12 éve a tanítás.
- Persze, mint mindig. - forgatta szarkasztikusan szemeit. - Hát, akkor szia Glo! - fordult meg, és már is szelte az utat.
A lány pár pillanatig állt, és igyekezte feldolgozni a történteket, majd úgy kezdett cselekedni, mintha agya parancsai előtt kezdtek volna mozogni tagjai, és szája.
- Harry! Várj! -mondta, és utána lépett. A fiú megtorpant. Bár Glory nem látta, de Harry elmosolyodott. - Ráérek. - mondta, félig magát is győzködve, hogy erre szüksége van, és ha most nem, hát sosem esik át ezen.
A göndör olyan mosollyal fordult felé, mintha egy kisgyerek lenne, aki győzedelmesen megkapta a csokit, amit a testvérétől nyert egy csatában.
- Akkor induljunk is! - úgy modta, mintha előre tudta volna, hogy ez lesz.
- Hova? - nézett értetlenül a fiúra, bár tudta, úgysem köti az orrára. Már előre forgatta a szemeit a ködös válaszára.
- Valahová. - válaszolta , pont úgy, ahogy a szemüveges gondolta.
 Szimplán követte kérdezés nélkül a lány. Legalább a hétfőm részben úgy töltöm ahogy kellene... - jegyezte meg magában.
Az iskolához értek vissza, rövid útjuk során , és a tanári parkolóban ott állt az éjfekete színben pompázó Range Rovere. Beszálltak, és már is repítette őket a monstrum. De egyenesen az ellentétes irányba, mint ahol lakik Harry. Még a lány is meghökkent azon, hogy lassan fejből, csukott szemmel is eltalálna kocsival a göndörke palotájához.
 Aztán rájött. Ismerős, kopott és lepukkant környéken mentek végig. Majd az ismerős graffitik tömkelege. És ismét a pizzázó neonfeliratai mellett álltak meg kocsijával.
Harry megfogta a lány kezét, és bevezette a kellemes illatokat árasztó helységbe. ismét megfogta az a családi hangulat, amit a nyüzsgő tere-fere és az ínycsiklandó illatok együtt alkottak. Azonban nem látta a bandatagokat, sem más ismerős arcot a kelletlen pincérnőcskén , aki egy megvető pillantást küldött csak a szemüveges felé, s már is eltűnt valahol két asztal között. Átmentek az egész helységen, és nem álltak meg egy asztalnál sem, Harry valamelyik férfi, szakácsnak tűnő fazonnal pár szót váltott röptében, aki valami latinos szöveget lelejtett széles mosollyal arcán. Glory csak a hölgy, és a szerencsés szót érette meg. Egy lépcsőhöz érve a fiú magabiztosan kezdett felcaplatni a fokokon, így a lány is követte. Tovább is vezetett volna, de egy folyosóra fordultak de, amit a szemüveges biztos nem találta volna meg. Viszont a göndörke magabiztosan szelte a helyet át. Majd egy szobába nyitott be.
 Egyszerű, de szép teríték, és a sárga falak is kellemes hangulatot keltettek, ahogy halványabb színekkel kacskaringós vonalak kergetőztek egymással.
- Harry, mi ez? - kérdezte kissé illetődötten, félig vidáman a lány. Abban bízott hirtelen egy romantikus regénybe csöppen, de a fiú komor szavai megváltoztatták egy pillanat alatt a világot körülötte.
- Tudni szeretnél mindent, igaz? - motyogta egyhangú szigorral. - Hát, most felelek pár kérdésedre. Hisz El is ezt akarná... - hangja mint egy gyászjelentés, a lány szívébe vágott.