XXII. Fejezet

Sziasztok! Először is mélyen röstellem, hogy most hoztam a fejezetet, de ez a szombat rengeteg erőt kivett belőlem, azon felül, pedig annyi plusz feladatot sóztak ránk az iskolában, hogy ki se láttam a tanulásból. De mivel most szünet van, így bővel lesz időm szaporítani a fejezeteket eme blogon! Szóval lehetséges most fejezet eső fog következni :D
Másodszorra, igen csak megszállt ebben a kimaradásban az ihlet, és mivel arra esküdtem fel a bloggerség szent oltárján, hogy megpróbálok egy eredeti fanfictiont írni, így egy teljesen más vég kifejlett eszembe jutott, mint amit terveztem. Sokkal szövevényesebb, és a legjobb, hogy tökéletesen beilleszthető a töribe, így kicsit (nagyon) változtatnék a desingen meg minden... A történet maga is teljesen más lesz- azaz nem úgy hogy átírom, csak most minden Pál-fordulatot vesz , és el kezd szépen lassan (na jó nem olyan lassan) más felé terelődni. Ez a feji lesz egy kicsit nagyobb ugrás. Ennyit megsúgok.
 szal.. remélem nem rettentek el senkit... igazából szerintem ez jót tenne a törinek mert kezd egy Sz50 hangulatot felvenni ahol cselekmény nem igen van, és érdekessé csak a forró pillantok teszik ... (bocs akit nem ért egyet a véleményemmel, de sztem mindenki más xd. Esetleg aki nem olvasta volna Sz50 - szürke 50 árnyalata :D )
(u.i: sry hogy ilyen rövid, de úgy is még fojtatom pár résszel, lesz idő a szünetben :D)





Miután leültek, fagyos csend támadt. Egymást nézték. Harry szemei nyugodtságot és komolyságot sugároztak, ahogy lány jegeskék tekintetébe hatoltak. Glory nem mert megszólalni, attól félt, hogy hangja oly hangos lesz, mintha  egy puskát sütöttek volna el a terembe.
 Elmerengett, mi lenne, ha most eltűnne eme rabul ejtő tekintet alól. Nem érezné ezt a gyötrő kétségbeesést, ami szívét szorongatta. Egyszerre akart tudni és nem tudni, mi van a barátjával. El szörnyen hiányzott neki, és az hogy ennyire egyedül maradt, lelkét egyre inkább szétszaggatta.
 Mintha egy ágyú dördült volna, az ajtó kinyitódott,és Glory ijedten ugrott meg székén. Szíve egy pillanat alatt felgyorsult, de aztán meg is állt, mikor meglátta ki viharzott be rajta.
 Világos haja továbbra is kócosan csüngött le fejéről, és mintha valamelyest hosszabbra lett volna hagyva. Alakja vékonyabbnak tűnt, és arcán sötétebb foltok mutatták, hogy beesett volt. Szemei karikásak, és meg esküdött volna rá, hogy egyik szeme alatt egy félig elmúlt zúzódás húzódik.
Bár 3 hét nem sok, még is annyira idegennek tűnt, és másnak. Mintha ismeretlen ember lépet volna be, akit megismert.
 Mintha egy álomba taszították volna, Ő ott állt, és nézte a lányt oly szemekkel, mintha egy szellemet vagy egy rég elfeledett rokont látna. A fiúra is vetült sötét tekintetéből, és meglepő módon semmilyen neheztelést, gyűlöletet, vagy negatív érzelmet nem sugárzott. Majd ismét Gloryra nézett. Mintha egy szeretett kishúgra tekintett volna. Törődés, és szeretet sugárzott belőle. Majd lépkedni kezdett.
A kővé dermedt lány nyekkenni sem tudott , a sokk mélyen maga alá görgette, és nem engedte reagálni sem. Nézte , mintha egy halottnak hitt valaki közeledne felé. Ekkor Ő elbizonytalanodott.
- El ... -csak ennyit lehelt, mielőtt felpattant, és szinte ledöntve lábairól, karjaiba vetette magát. Érezte ahogy könnyei átfúrják magukat azon fal mögül, mellyel meg próbálta állítani őket. De nem sikerült. Sebzett lelkéből ömlöttek a megkönnyebbülése sós cseppjei. Azt hihette, hogy eltűnt, látni sem akarja, hisz egy szó nélkül, egy üzenet nélkül hagyta el , nyomok hiányában. Azonban a legmeglepőbb, inkább dühöt, mint sem megkönnyebbülést érzett, így ellépett mellőle, és hitetlenkedve nézte. Lágyság ugyan vegyült érzelmei közé.
 Egyetlen hírekkel, vagy inkább ködös tényekkel szolgáló göndör .. valakije... adott róla némi információt. Ha lehet egyáltalán azokat a gyászos sorokat azoknak vélni.
 Könnyekkel fátyolos tekintetét a fiú arcára vezette, és gondoskodó anya módjára simította tenyerét legjobb barátjának vélt társa arcára, majd elemelte onnan, és keresztbe fonta kezét. Parázslott benne valami negatív a fiú iránt.
- Még is hol voltál? Hova tűntél, és miért hagytál el? Van fogalmad róla, hogy mennyire aggódtam? A rendőrség kihallgatott rólad! Még is mi folyik itt Elliott? - szavai úgy ömlöttek belőle, ahogy könnyei. A térből szinte kizárta az asztalnál ülő göndörkét, és csak elveszettnek hitt barátjára gondolt.
- Glory... Én... - a fiú nem tudta mit mondjon -legalább is látszólag nem tudott mint kinyögni . Szája szavakat formált, de hang nem jött ki rajta. - Nem tudok mit mondani...  - végül pár szóval elintézte.
- Talán azt, hogy mi a fene történt! Styles nem segített. Hol voltál, mikor szükségem lett volna rád? Még is mi a fészkes fene van? Eltűnsz, senki semmit sem tud rólad, ez az idióta meg úgy került mintha bűzlenék. Jól sejtem, hogy vagy tudja, vagy köze van valahogyan ehhez az ügyhöz? - egy pillanatra megállt majd szinte arcul csapva magát válaszolt - Hát persze, hisz ő hozott ide, és te lám te is itt vagy!- egy nyugtatónak szánt sóhajt eresztett, és a fagyott szótlanságot megtörte. - Miért? Csak annyit mondj miért. Egy üzenet, egy SMS, ennyi is elég lett volna. Miért érzem úgy, hogy valamit titkolsz előlem?
- Figyelj, ezt.. ezt te nem értheted... Én nem tudok mit mondani neked... Sajnálom. - szavaiba nem vegyült elég határozottság, hogy meggyőzze a lányt. Hitetlenül törölte meg szemeit, mintha ezzel egy rémálommá váló képzelgésből fel tudna ébredni.
- Talán az igazat? - csattant fel. Hirtelen nem is értette mi ez a nagy düh, ami hatalmába kerítette.Azt hitte, ha visszakapja, minden a régi lesz, és sírva , szipogva örül, hogy látja. Ehelyett neheztelést és mérget érzett. - El!Miért tűntél el majdnem egy hónapra? És ez miért nem tűnt fel senkinek? És ami a legjobban aggaszt, hogy erről miért nem tudok semmit, míg szerintem Harry mindent! Ha jól tudom eddig barátok voltunk, szinte testvérek. Ha baj van, segítettem volna. - Glory szemei előtt pörögtek az évek, amiket együtt töltöttek, nevetéssel és jókedvvel. Elárulva érezte magát. Nem irigy volt, csak megbántott. A fiú hallgatagságával utalt arra, hogy közel sincs minden rendben. Érezte már az első naptól, mikor nem jött iskolába. Tudta, mikor a telefont kinyomta, és ez a nyomasztó érzés egyre csak hatalmasodott rajta eddig, és azt hitte ez elmúlik ha elő kerül, de tévedett. Sőt, pont hogy az ellenkezőjére fordult, hisz szíve szinte megroppant.
- É-én... - továbbra is a titkolózó hebegéssel igyekezett mindent takarni, sikertelenül.
- Figyelj, elment, mert dolga volt, nem kell az orrod mindenbe bele dugnod! - szólalt meg hirtelen Harry.
 Glory szinte sértve érzete magát, a szúrós hangnem miatt, de megpróbált lehiggadni. Még mindig nem bírta felfogni, mi ez az egész.
- Glory... az igazság az... - kezdett bele, és a göndörkére nézett, de a fiú egy szúrós pillantással, mintha valamit közölt volna vele, és megtorpant. - Ez z egész így volt. El kellett mennem, mert... intéznem kellett az egyetemi szállást. Tudod, hogy fontos nekem, hogy ott tanuljak.
- 3 hétig rendezted? Már ne haragudj, de ez cseppet sem veszem be. - a lány lenyelt egy feltörni kívánó könnycseppet. Miért hazudik neki? Elliott, a legjobb barátja, akiben mindennél jobban megbízik ennyire nyilvánvalóan a szemébe hazudik.
- Gloria, nem mondhatom el . Értsd meg. Egyszerűen nem.
- NEM! Magyarázatot követelek, mi folyik itt hetek óta! Miért zaklat folyton Styles! Miért tűntél el! miért hazudsz a szemembe! A legjobb barátom vagy! Azt hittem mindent megosztunk egymásnak, a problémáinkat. Bármiben segítettem volna, de ehelyett itt hagysz Vele! Tudod miket csinált? - mérgesen nézett a göndörre, aki kerek szemekkel meredt rá, majd Elre. El felé sem hederített, csak a lány alakját pásztázta.
- Glory... nem tehetem.
- Miért nem? Ennyit ér neked a barátságunk? Azt hiszed egy "nem tudom" vagy egy "nem tehetem" elintézi? 3 hét! 21 nap! Simán mehettem volna a rendőrségre, de kihallgattak. És tudod mikor? A barátod.. bár nem tudom hogy egyáltalán mi a fene folyik itt, mert eddig utáltad, most meg.. hagyjuk is. Egy rendőrautó megállt előttem, és egy fickó bevitt a kapitányságra, kihallgattak, és ez... Egyszerűen nem értem. Miért? Mi folyik itt, és miért nem mondod el? - csend kerekedett. Feszülten nézték egymást, és Harry ijedten szólalt fel.
- Mit mondtál nekik? - kérdezte, mintha az előző mondatai el sem hangoztak volna a lány szájából.
- Mit számít? Ti sem mondtok semmit! - tette keresztbe kezeit, és tartózkodóan nézett rá.
 Harryt ez nem zavart, felpattant a székről, és egyenesen a lányhoz rohant, majd centikre motyogta az arcától. Szemei dühben forogtak , és félelmet keltettek. Glory megijedt.
- Elliott! - kiáltotta, és hátrafelé lépdelt. - Kérlek, segíts!
- Harry, fejezd be, ezzel semmire sem megyünk. Lassan kifutunk az időből. - szólt higgadtan. A lány csak nézte, hogy semmi különösebb reakciót nem vállt ki belőle a fiú. Máskor neki ugrott volna, de most csak fáradtan sóhajtott egyet, és leült Harry székébe. - Kérlek, csak mond el. - folytatta, és a lány szemeibe emelte pillantását.
- Csak amit eddig tudtam. Azaz hittem. Hogy a barátom vagy, anyukádról meg a családodról meséltem.
- Kérdezték, hogy keveredtem e már rossz ügyekbe?
- Igen. azt hiszem.
Erre a fiúk felkapták fejüket.
- Mit válaszoltál? - kérdezte keményen Harry, és szemei erősen összpontosították a lányt.
- Azt, hogy nem. - mondta, de nem hitte el magának sem, hogy valójában ez igaz lenne. - El, csak annyit mondj legalább, hogy valamibe bele keveredtél? - kérlelte lemondóan.
- Nem, nem keveredett. - válaszolt a zöldszemű helyette. Szavai hiteltelenek voltak, mivel szinte rávágta a lány kérdésére.
Glory sóhajtott egyet, és lemondóan bólintott. Elege volt hirtelen ebből, miért is maradna ha semmit sem mondanak. Bosszantotta, hogy így becsapta a fiú, de nem tehet semmit.
- Látlak még? Vagy újra eltűnsz "lakást szerezi" ? -kérdezte, mikor szedelőzködni kezdett.
- Mi? Hova mész most? - kérdezte Harry.
- Haza. Semmit sem mondtatok, a legjobb barátom átvágott, és még csak nem is tudom miért , te pedig.. csak ... Te vagy. Nem kérek ezekből. El, téged szívesen fogadlak, ha meg szeretnéd magyarázni, de tudd, hogy nagyon rosszul esett ez, hogy ennyire butának gondolsz. Harry, te pedig hagyj békén. Zárjuk le ezt az egész ügyet, és felejts el. - ezzel sarkon fordult, és gyors iramban hagyta el az épületet.
 El és Harry nem követték. Sőt, síri csend volt, mikor kiment a szobából.

Szemei előtt villództak az események, és szíve egyre jobban roppant össze a sok rejtély súlya alatt. minden vágya volt, hogy haza érjen, és elfelejtse mindezt. Fájt a szíve Elliott után , és meglepetésére Harryért is. Szavai még saját szívébe is tőrként hatoltak, és az épületből már pityeregve lépett ki.
 A koszos levegő eltelítette a tüdejét, szmoggal és párával. Bár már megszokta, hogy London az ilyen. Ez a környék különösen mocskos volt, de ne hatotta meg. Egy buszmegállót keresett, és táskája zsebeiben egy kis aprót.
Szipogásából és monoton lépkedéséből egy ismerős hang zökkentette ki. gyorsa megtörtöle szemeit, és megtorpant.
- Gloria! Óh! Szerbusz! - kiáltott utána, majd be is érte hamar. Megdöbbenésére a francia tanára volt.
- Jó napot tanár úr! - köszönt döbbenten. Mit kereshet itt mr. Mayer?
- Képzelje, önt kerestem az imént! De oly hamar elviharzott az iskolából. - mosolygott kedélyesen. Mintha nem lenne furcsa, hogy London legkoszosabb környékén találkoztak volna.
- Tényleg? És miért, ha szabad kérdeznem? - lepődött meg Glory.
- Ó, képzelje kaptam egy értesítést, egy francia projekt miatt, és meg szerettem volna kérdezni, hogy bevállalná e. Nagyon jó nyeremények járnak érte. Ha gondolja megmutathatom, az otthoni számító gépemen fent is vannak az adatok.- a tanárúr negédes mosolya annyira taszította éppenséggel a lányt, hogy legszívesebben a szemébe mondta volna, hogy hagyja békén. De hát, ki vállalná el, ha nem Gloria?
- Természetesen tanár úr... - sóhajtotta.
Mr. Mayer, pedig egy sötétkék kocsihoz vezette. Szuper, ennél jobb nem is lehetne.
Mikor beszállt a kocsiba, ami nem messze parkolt a pizzázó bejáratától,meglátta, hogy El és Harry jönnek kifelé. Mikor tekintetük össze találkozott , a fiúkon egy pánikféle futott végig, de mire futni kezdhettek valami elől volna, a kocsi megugrott Glory alatt, és sebesen kezdte szelni az utat.