V. Fejezet

  Azzal a kínzó gondolattal indult el az iskola falai közé, hogy egy hazugsággal hagyta ott anyját a lány. Ő szentül meg van győződve róla, hogy egy plusz szakköri foglalkozáson vesz részt biológiából, míg Glory ott fogja a drága  idejét tölteni magával a Veszéllyel.
"Lehetne az a második neve, Harold Veszélyes Styles... MEGŐRÜLTÉL? "-szólalt meg a tudatalattija eléggé kritikus módon.
Azon az állásponton volt, hogy nem jó ha útjaik keresztezik egymást vele, vagy a képzeletbeli bajszuk valami pici ügyben is össze akad, mert ennél is nagyobb zűrbe keveredhet.
  Glory magában vívódott a szűnni nem akaró, kínzó gondolattal, hogy ő nem kereste magának a bajt. Próbált lehető legátlátszóbb lenni, pontosan azért, hogy az ilyen link alakoknak még csak az eszében sem forduljon meg. Ha rá néznek csak a mögötte lévő dolgokat lássák, mintha üvegfal lenne. Erre csak úgy a semmiből a fellelhető legnagyobb veszélyforrás kereste meg valamilyen bugyuta akta ügyében. Azt sem tudta mi a célja ezzel . . .
   Az egész napjára súlyos bélyeget nyomott az, hogy mániákusan nézegette vagy a csuklóján vagy a falon húzódó órát, melyek mutatói nem akartak most az egyszer lelassulni, csak a kedvéért. A legszívesebben most azt kívánta volna, hogy az idő váljon képlékennyé és folyóssá, mint a híres Salvador Dali festményen , s kedvévre alakíthassa úgy, hogy sose érjen oda a találkozóra. Azonban mikor az ember azt akarja, hogy az idő ne teljen, az csak rohamosan vágtat előre, és természetesen a fordítottja is igaz, miért ne lenne? Ez egy híres Murphy törvény, mely annyira szabályszerű, mint Newton-é. 
  Azon kapta magát, hogy épp az utolsó óra színhelyére tart a mai napon. Francia . . . Már nyugtatgatta volna a feldúlt lelkét, hogy a hét ezen a napján nincs közös órája Stylesszel , mikor villámcsapás szerű csalódásként vágódott eszébe az a tudat, a franciáit mind-mind együtt tölti a Veszéllyel immár. És Elliott sincs itt , hogy megvédje ezen veszedelemtől.
"Ezt szándékosan teszi velem Styles?" - jegyezte meg  képzeletében, majd léptei a csalódott bandukolásból már-már kétségbe esett csoszogássá váltak.Természetesen nem csoszogott, mert nem úgy nevelték, hogy ilyen illetlen dolgot tegyen.
  Benyitott, és Ő ugyan csak ott állt pontosan a terem közepén, és a szőke Sharlat szédítette egy csábos mosollyal. Egy másodpercre lefagyott, hogy oda fog nézni, észre veszi, hogy a kisegér is belépett a terembe kit kinézett magának ismeretlen okokból, de áldotta az egeket, mikor azt tapasztalta hogy a lány becserkészése jobban leköti.
  Szinte el kellett fintorodnia, hogy a nem túl okos Sharla Wind szinte szétfolyik tekintete alatt, és minden szaván harsányan kacarászik. Valószínűleg valami silány poént lökött be, de teljesen mindegy mit mond, egy szavától az iskola gyengébbik neméből álló fele lábai alatt fekszik. Természetesen Glory kivételével. A szemét forgatva foglalta el a helyét a leghátsó padban, a fal mellett közvetlen, és már húzta volna ki a maga melletti széket, mikor is egy zöldesbarna, eléggé rongyos állapotban sínylődő hátitáska szerű dolgot talált az ülőalkalmatosságra dobva. Elég hanyagul hevert ott, és félig kilógtak belőle a tulajdonos tankönyvei. Filccel különféle minták, betűk, nevek és meglepetésére még telefon számok is virítottak rajta. Már-már azon volt a lány, hogy lerakja a földre, hátha valaki itt hagyta, miután megnézte mi is a hanyag diák neve, mikor is a szék támlájára két erős kéz támaszkodott. Megijedt, de mikor felpillantott a testrész tulajdonosára, majdnem megállt a szíve is. Egy ütemet biztos kihagyott érezte, s enyhén elnyílt ajkakkal , tág pupillákkal, és halkan ziláló lélegzettel meredt a smaragd szempárba. Majd lesütötte szemét, és beszívta a levegőt lassan az orrán. Igyekezett megnyugtatni magát. Kényelmetlenül bámult maga elé, és igyekezett lerázni a felrémlő érzéseket, melyek tegnap abban a bizonyos percekben kiváltott belőle a fiú.
- Neked is szia Adams! Gondoltam ide ülök. Ha nem zavar ! - kuncogott az orra alatt, majd már is vette volna el a kopott táskát, mikor a lány eddig nem ismert kútból némi bátorságot merített.
- De . . . igen. - szinte csak lehelte Glory a szavakat, de Harry így is tökéletesen értette az összeset.
- Akkor jelen esetben az utolsó mondaton tekintsd semmisnek! Ide fogok ülni mostantól!- jelentette ki határozottan, majd ujjai közül a földre hullajtotta hanyagul a barna szütyőt, és lehuppant a teljességgel megdöbbent diáktársa mellé. - És te is ! - hajolt hirtelen a megszeppent füleihez, és érzéki szavakkal zúgta az utolsó mondatot.
  Lesokkolt állapotban kapta el egy-egy feléjük meredő csoporttárs tekintetét, melynek nagy része hitetlenkedő, és irigykedő no meg azt a tipikus lenéző szempárokat, melyekben semmi aggodalom nincs, mivel csak egy gyíknak számít a suliban. Egy szürke kisegér, megbújva a sarokban . . . 
Összesúgtak a csoport társak , és elkapott a lány egy-egy mondatfoszlányt, mely az értetlenséget sugallta az osztályból, hogy miért ült Harry pont oda.
  A tanár belépett a terembe, mire egy pillanatra mindenki felé tekintett, de utána még a beszélgetéseket gyorsan lezárták, és tunya léptekkel haladtak a helyük felé. Mr. Mayer nagyon elnéző tanár, inkább csak csóválta a rakoncátlan diákbagázson a fejét. Mire mindenki elfoglalta a helyét, és felszerelését elővette, a tanár úr is az előkészületeket elrendezte, hogy megtarthassa az órát.
- Nos gyerekek, a mai anyagunk az . . . - az osztály itt már is tartalék üzemmódra tette az agyát, mely annyit jelent, hogy az alapvető pislogáson, helyeslő bólintáson és légzésen kívül nem igen képesek másra az üveges szemekkel bámuló diákok. Mi is várható egy megfáradt, öreg és végzős diáktól, utolsó órában?
  Gyorsan felcsapta az előkészített füzetet a még mindig kínosan feszengő lány, majd serény jegyzetelésbe kezdett, és minden leírt röptében , amit a tanár mondott. Lopva néha Harryre pillantott, és meglepetten tapasztalta, hogy bár a fejét támasztva, unott tekintettel, de a tanár szavaira figyel. Furcsa módon így nem tűnt annyira ijesztőnek. Sőt... ezzel a nyugodt arckifejezéssel nem hinné el róla, hogy annyira romlott, mint tapasztalta a kémiaszertárban.
  Viszketett a tenyere, hogy a puha hegyű grafitceruzákhoz nyúljon, és sunyiban lekapja ezt a profilt. Azon kapta magát, hogy eljátszik a gondolattal, mi lenne ha egy portré erejéig modellt ülne neki . . . Majd megrázta a fejét. Nem, nem ! Nem és nem és nem ! Ez egy bugyuta és értelmetlen gondolatmenet ! -korholta kezét kalimpálva a tudatalattija. De maga is érezte, még csak papírra vetnie se szabadna. Gondolkodni meg főleg nem ilyeneken. Nem hogy inkább járna az eszed a francián, hogy anyád büszke legyen ! - rázta fenyegetően azt ujját belső, visszatartó énje.
  Meglepetésére egyszer csak mozdult a fiú, majd felnyitotta füzetét, de úgy, hogy ne lássa a lány, mit ügyködik benne. Majd papír tépődésének hangát fedezte fel, s már is a pad hozzá tartozó felén talált egy üzenetet.

"Legalább ne ilyen látványosan bámulj ;) ! Bár tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok ;) :*  - H. "  

Döbbenten meredt a pici, szaggatott szélű fecnire a lány, majd rávetett egy kósza pillantást. A "levél" feladója maga elé bámult, mintha el lenne foglalva az összefirkált elejű irkájával, de a mosoly ott húzódott száján. Még csak most vette észre Glory, hogy gödröcskéket hív elő a csintalan mosoly. De ott volt benne a felsőbbrendűség, mely taszította a lányt elemi szinten. "Ch . . . Egy nagyképű és neveletlen újgazdag ! Mit is vártam ?Hogy egyszer is illedelmes lesz, és udvarias? ugyan már . . ."
  Magát is meglepve fordította meg a csíkos füzetlap részletet, majd tollával betűket kanyarított oda.

"Honnan veszed, és honnan tudhatnád, ha igaz lenne, miközben a tanárra figyelsz? - G.R.A "

 "Nem valami frappáns válasz, de visszajelzésnek megteszi." - gondolta magában. Úgy nevelték, mindig válaszoljon, és azt gondolta így illik, és miért ne, ha egyszer Ő kezdte?
 Óvatosan mérte föl a terepet, hátha figyeli őket valaki, majd megfontoltan a fiúhoz csúsztatta a választ.
Talán még meg is lepte a göndört, hogy pimasznak szánt üzenetére a kimért lány választ adott.
  Glory figyelte, ahogy egy egész lapot műt ki a füzetéből, hangtalanul, hogy még ő sem venné észre, ha nem nézné szeme sarkából, pillái takarásában. Képtelen volt elvonni minden figyelmét a fiúról. Túlságosan zavarta, és kellemetlen érzéseket váltott ki belőle túl közeli jelenléte. Feszélyezte. Azt sem szokta meg, hogy ül mellette valaki. Mindig egyedül tölti a padokban, a tanmenetre koncentrálva a tanítási órákat.
  A lap tenyere alá csúszott. Úgy érezte a pár sor , mely az üres területeket nem tölti ki arra utalnak, vagy szörnyen pazarló hajlamú Harry, vagy folytatni óhajtja a beszélgetést, és nem akar fecni-postázni, mivel ily közel ül. Túl közel ! 

"Nyilván való, Baby! Mindenki engem akar! Egyébként . . . Egész végig csak téged figyeltelek!  ;*  - H. " 

Megdöbbentette és minden porcikáját nyakon öntötte az undor a levél által Gloryt. A pökhendi stílus, a hangvétele, és maga az alkotó nagyképűsége. Azt hiszi övé a világ, közben egy jelentéktelen valaki lesz később . Egyszerűen irtózott a hasonló emberektől. Mindig azt nevelték belé, hogy illedelmesen és tisztelettudóan válaszoljon, nem ilyen fellengzősen. És ha találkozik az elvekkel szembe haladó egyénekkel, kerülje el, mert csak árthat az ilyen. Erre . . . Itt ül magával a testbe öntött bajkeveréssel.
Azonban mélyen megilletődött, és arcára rózsák virító vörössége úszott. Nem értette, miért figyelte pont Őt, és a tudat, hogy egyáltalán nézte, talán még a tegnapiakból tapasztaltan meg is mérte magának, zavarba ejtette. Letaglózva ült a széken, és próbálta összehúzni még jobban magát, majd a falba préselődni, hátha vége ennek az őrületnek. Számára a fiú túlságosan tolakodó, és bár ezek csak egyszerű szavak, összerántja gyomrát a kellemetlen tudat, hogy fejében a  tegnapi közöttük folyó "tárgyalás" képei cikáznak. Szinte fojtogatja és marja a vágy, hogy súrolja kefével a bőrét érintése helyein. Egyértelműen taszította a fiú őt.
  Feldühödött. Bár kimutatni nagyon is félt, mert ha észre veszik, hogy rég nem az órára figyel, talán büntetést kap, és mert nem merné sosem kimutatni. Főleg nem az Ő jelenlétében. Megfélemlíti a fiú. Retteg, hogy újra előfordul vele a tegnapi eset, mely gondolata felzaklatja még midig.
 A banda törzshelye pontosan a lehető leglepukkantabb helyen van, ahol sosem járt még ott, csak hallott róla. A pizzájuk finom, az tény ,mert Elliott mindig áradozik, a bátyjával mennyit és milyen finomságokat rendeltek onnan . De a környék maga veszélyes. Nappal is , nem csak éjjel. London hűvös utcáin pedig főleg, ahol undorító alakok mászkálnak.
Tollat ragadott kezében. Belsője kiabálta a kérdéseket. Miért nem tudsz békén hagyni? Miért kellek én egy aktához? Minek az neked? Miért nem tudsz más balekot kinézni magadnak, aki készségesen teszi meg minden parancsod? Úgy is tele vagy követőkkel, akik népszerűség hajhász vágyaikkal próbálnak a közeledbe férkőzni?
De egyet sem mert vagy tudott leírni. Egy egyszerű , kétszavas mondatot nyögött csak a toll, melyet feszülten szorított ujjai között.

"Miért én? - G.R.A"

Szemöldökét felráncolva nézte a válasznak szánt kérdést a fiú. Majd körmölésbe kezdett. Hosszú mondatokat formált meg, meglepően rendezett írással, mely kicsit szálkás, és szögletes volt, de még sok lányhoz képest is gyöngyök a betűi.
  Azon gondolkodott, lehet csak jegyzetelésbe kezdett, de valahogy csak mérlegelni tudta, melyik a meglepőbb? Harry jegyzetet ír, vagy egy kisregényt válasznak? De hamar kiderül, felvetése a vázlatolásról nem volt igaz. Több sornyi szöveget talált maga előtt, rendezett, és nem telehúzgált mondatokkal. Megdöbbentő, egy fiúhoz képest. Sokszor elmondják a tanárok, egy kézzel írott szöveg, az alkotójáról sokat elárul. Tartalma sem fontos, csak hogy hogy néz ki. Ez rendezett volt, olvasható, sőt még tagolt is. Nem illett ez az íráskép egy gengszterhez. Egyszerűen nem passzol. Furcsának tartotta a fiút . . .

"Ez két értelmű kérdés . . . Ha arra gondolsz, miért te kellesz a rád váró feladatra, egyszerű. Csak te tudod megszerezni nekem, ami kell. Amint azt említettem , az aktát. Legalább is a legkevesebb felhajtással és kockázattal.  Mindent el fogok mondani a találkozón. Lesz ott pár haverom is. Szóban jobban ki tudnám fejteni. 

 Azonban, ha arra az egyszerű tényre vagy kíváncsi, a nem túl bőbeszédű kérdésedben hogy miért figyeltelek, ezt könnyen elmondható. Itt ülsz mellettem, és hihetetlenül furcsa vagy nekem. Furcsa a kinézeted, a viselkedésed. Ignorálsz! Senki sem utasít el csak úgy ! Ez felkeltette az érdeklődésem. Nem mellesleg, édes mikor az okos fejed leplezetlenül töri magát valamin, és magadról is megfeledkezve bámulsz ! Ilyen egyszerű, Baby ! - H" 
nht

  A sokk csak egyre jobban terjedt ereiben, és nem tudta hogyan kenődjön fel jobban a falra. Olyan érzés volt, mintha egy lavór forróvizet zúdítottak volna nyakába. Arca égett, szemei zavartan ugráltak pontról pontra, kerülve az ő alakját. Meredten kezdte elemezgetni és bámulni a szálkás, de még is finom betűk tartalmát. Már csak a kinézete is megtévesztő, mert a tartalma képes egyszerre meglepően illedelmes szavakkal közölni tényeket, de sikerül arroganciát belevinnie, egy adag ön fitogtatással.
  Nem tudta hova tenni viszont az őt leíró mondatokat sem. Furcsa ? Miért lennék furcsa? - rágódott belül magával. Belsője halkan diktálta, hogy semmi nincs az ő egyszerű öltözködésében. Olyan ruhákat hord, amit illik egy saját korabeli lánynak. Nem villogtatja talán még kissé éretlen idomait, melyek éhes szemeket vonzanának maguk után, és belerángatnák nagyobb bajokba is, például az utcai erőszak. Az egyszínű, néha vékony és nem eltérő színekkel csíkozott blúz, vagy póló, a térd alá érő szoknya , a harisnya, és a lapos cipő egy szerény , egyszerű és iskolához méltó vonalat képvisel. Ezt tanulta, erre szoktatta az édesanyja. De valahol legmélyebben érezte, azzal, hogy az anyja szerinti helyes viselet kilóg a sorból nem helyes. Ilyenkor megrázza fejét, mint ahogy most is tette, majd tovább bámulja a papírt.
"Édes? BABY?" -ragadta meg tekintetét ezen két szó, melyre akaratlanul is jobba a pad alá süllyedt. Ilyent nem mond egy úri ember ! Ez is láttatja, Harry nem az. BŐVEN NEM AZ !  - harsogtatta a belsője fennhangon, mintha csak egy prédikátori széken állna.
 Megalázottnak érzete magát, ettől a szólítástól. Nem egy kelendő konzumhölgy, vagy egy könnyűvérű, pásztorórákra szakosodott lány. Igen is van benne annyi tartás, hogy az ilyen megszólítást nem veszi magára. Ő egy úri hölgy,és nem egy repedtsarkú.
  A pír immár nem az illetődöttségtől terült el arcán, hanem ereiben felbugyogó méregtől. Harry őt lekicsinyíti, megszégyeníti és megalázza ezzel a kijelentéssel! "Édes" és a már nem elsőre elhangzott vagy olvasott "Baby" . Tollát keményen szorongatva tartja kezében és körmölni kezd.

" Nem értem mire megy ki azzal a játék, hogy ennyire lekicsinyítesz. Nem vagyok "Baby", van rendes, tulajdon nevem. Gloria Rose Adams ! Leírom, hátha kiment a fejedből. A továbbiakban kérlek ne írogass, vagy szólj hozzám, ha csak ilyenre telik a modorból. Legjobb az lenne ha leszállnál rólam. Nem kértem a társaságodból  egy csöppet sem ! És ne is számíts rám délután, nem megyek el ! Nem túl nagy tisztelettel: GLORIA ! " 


 Az igen csak emelkedett hangvételű üzentet kissé önelégülten juttatta vissza az előző feladóhoz. Büszkeség mosolya terült el arcán, hogy volt bátorsága leírni a véleményét, és nemtetszését,  méghozzá igen merész hangnemben. Sőt, a düh még nagyobb bátorságot kovácsolva kimondatta vele írott formában, hogy nem megy el a Harry által randevúnak nevezett valamire, mely csak bajokat okozna neki. Remélte majd eljut a nem túl jó felfogóképességűnek tűnő agyáig, hogy NEM !
  Hirtelen viszont a csengő hangos robaja törte meg az óra menetét, és még nagyobb diadalra készült. Harry belemerült a nem túl sok , de lényegre törő sorokba, míg a lány felemelve orrát pattant fel mellőle, majd elhaladt. Az ajtóból visszapillantva egy döbbent szempár szegeződött rá, és hitetlenség csillogott benne. Szinte elképzelte gondolatait, ahogy magát firtatja, hogy Őt vissza utasította valaki! Kilibbent nyertesen az ajtón.