XVII. Fejezet

MEGLEPIII :D 
Tadaam :D Egy ajándék résszel gazdagodtok, mivel ilyen cudar az idő. Nos, mivel ily tartósan sok a rossz ,napfény mentes óra így úgy gondoltam egy kis örömöt csalogatok a szívetekbe, és kikönyörgök pár órácskát, hogy had legyen nálam a gép. Ahogy láttátok ,sikerült :D
 Azt hiszem említettem, hogy szeretnék hetente 2 alkalommal fejezeteket hozni. Nos, lehetséges, hogy megpróbálom jövőhéttől. Ez azt vonja maga után, hogy a fejezetek kicsit rövidebbek lehetnek, de mivel gyakrabban jönnek, csak nem haragszotok meg rám O:) Oké, erről ennyit.
A fejiről... Igazából semmit sem tudok róla mondani. Olvassátok el, kommenteljetek Ti milyen véleményen vagytok róla :D
Amúgy nagyon köszi a kommenteket, tudom, gyakrabban köszöngetni kéne, de esti órákon nem hogy a testem, az agyam sem  működik rendesen. Márpedig mostanában nagyon ritka az ilyen délutáni idő, mikor géphez jutva sikerül pötyögni néhány sort :D ) Pusszó muszó, jó olvasást :D (feliratkozást és komit bárkitől szívesen vároook :D és még egyszer köszi minden kommentet :D meg az eddigi feliratozásokat is :D )




Mintha egy szobor lenne, végig nézte, ahogy a fekete kocsi elhajt. Egy ideig észbe sem kapott, hogy ott áll a szakadó esőben. Egyre csak a gondolatai buzogtak fel benne. Hogy mondhatott ilyet? A fiú akárki is, nem érdemli meg ezt a fajta bánásmódot. Teljesen kifordultnak érzi magát a lány. Nem a valódi önmaga, akivé nevelték.
 Az alapján, amit megtudott a fiúról, egészen más képet adott róla. Valahogy nem illett rá az a műveletlen paraszti kép, amit gondolt. Bár ki tudhatja?  Lehet csak jól forgatja a szavak fegyverét, és képes bármit elhitetni azzal, akinek lyukat beszél a hasába. De Ő nem az a nagy dumás fajta... - tűnődött el.
 De lassan rájött, hogy az aszfalthoz csapódó vízcseppeket szuggerálja , miközben ő egyre jobban fázik, és azt sem tudja, hogy merre van a haza.
Sietősen elindult egy irányba, de hamar rájött, hogy az út egyre keskenyedik, és a házak barátságosabbá válásával valószínűleg Londonból egyenesen kifelé tart. Bár arra rájött órákig mehetne még arra, nem jutna ki ebből a gigászi útvesztőből, amint Londonnak hívnak. Így vissza sikerült botorkálnia a mozi tekintélyt parancsoló épületéhez.
 Közben próbálkozott találni valami térkép féleséget, egy kósza hirdető táblán, de nem hogy térkép, egy isten verte tábla sem akadt, ami a centrum felé mutatna. Nem marad más választása, mint hogy segítséget hívjon. Első gondolata az otthoni vezetékes volt, de mivel kocsi hiányában nőtt fel, és a nő egy ördögi és lélekvesztő szerkezetnek tartja, így soha nem is fog nekik igazán autója lenni. És ebben az esőben nem jöhet érte a nő. Talán még a buszokat is törölték, mert a 45 perc alatt, amit sétálgatással töltött, egy rozoga tömegközlekedési járgány sem haladt el mellette. Második, és egyetlen lehetősége El maradt. Az utolsó reménye, hisz a göndörkét nem hívhatja fel, mert vérig sértette.
 A mozi előtt kóricált, és úgy döntött, addig bemegy. Nem ázik tovább, és az egy biztos pont, ha nem is tudja milyen utcában vagy városrészen van, Elliott tudni fogja hol van a régi Freedom épülete. De az ajtó be volt zárva előtte, akármennyire rángatta. Ezt nem hiszem el. Ilyen pechje senkinek sem lehet. - szitkozódott magában, és lassan arra a gondolatra vetemedett, hogy Harry terrort nyújtó ajkai alatt is jobb lenne vergődni,  mint ebben az ítélet időben .
 Egy kiálló erkélye alá behúzódott az épületnek, és a magával hozott táskájában kotorászva előkereste a telefonját. Hálát adott talán milliomodszorra is, hogy bérmálására kapott pénzből - természetesen anyja ellenszenvére - egy használható telefont vett, vízálló tokkal.
 Kikereste a kevés telefonszám közül a megfelelőt, és tárcsázta. Azonnal egy hangocska szólalt meg, ami nem sejtetett jót. Azt mondta, a hívott szám nem létezik. De hát ez Elliott száma. Mindig ezen hívtam , vagy Sms-eztem vele.- lepődött meg. Lehetséges, ez egy félreértés volt, vagy csak a készüléke hibás.  Még egyszer megpróbálta, de ugyan arra az eredményre jutott.
- Az Isten szerelmére El! Gyerünk! - csattant fel, ahogy a harmadik próbálkozás is sikertelennek bizonyult.
 Még kétszer ütötte be újra a számot, de eredményt nem ért el vele. Elvesztettnek érezte magát, és tehetetlennek. Nem maradhat kint éjszakára, összeázva, ilyen hidegben. Haza kell találnia. De ha London másik felébe kell mennie, holnapig sem ér haza, mert nem tudja hol van. Sőt, most már azt sem tudja mit tegyen. El egyszerűen megszűnt létezni, nem tudja elérni, az anyjára nem számíthat, és volt egy vakvágányra futott... valamije a Bajkeveréssel. Ha egyáltalán hívhatja így, mert már azon sem lepődne meg, ha ezek után kiderülne, hogy egy szegényeken segítő hős.
 Elült egy kissé koszos dobozra, és imádkozott hogy alatta vagy benne ne legyen semmi undorító. A rideg falnak dűlt , és egyszerűen csak maga elé meredt. Ahogy fejét előre döntötte, karjaira, melyek térdét támasztották, könnyek gyűltek szemébe, és a hajából patakzó vízzel együtt lefolytak. " ...csodálkozol, hogy egy szem barátod... volt. Mert már ő sincs többé." - rágódott a benne feltörő gondolaton, és még egyszer megcsörgette a számot. De a vonal halott volt, és úgy tűnik itt már semmi sem segít.
- A francba. - szitkozódott.
 Csak a forró könnyei melengették valamennyire, mert teljesen áthűlt, és remegni kezdett. Hiába fonta össze maga előtt a karjait, nem adtak a nedves ruhával borított tagok semmi meleget. Egyre jobban szívta ki a lányból a hőt. Fél órán keresztül vacillált, míg arra jutott, hogy muszáj az utolsó, leginkább nemkívánatos mentsvárhoz folyamodni. Muszáj lesz felhívnia a fiút. Másként megfagy. Így is biztosan egy tüdőgyulladással köt majd ki az ágyában.
 Kezei remegtek, ahogy a készüléken végig vezette kezeit. Annyira rázkódott ujjai között a telefon, hogy alig tudta a számot tárcsázni. De nem csak a hideg váltott ki belőle ekkora vacogást. Egyszerűen csak félt. Meg volt az esély, hogy a fiú egyszerűen nemet mond. Hisz ő maga közölte, hogy nincs "korrepetálás" vagyis, az amit ez alatt akart érteni.
 Füléhez emelte a készüléket, és hálát adva minden egekben lakozó teremtményeknek, mikor a hangocska jelezte, hogy kicseng. De 3 rövidke hang után megszakadt a vonal. Kinyomta...
 Még kétszer újból próbálkozott, de a fiú egyre gyorsabban szakította meg a vonalat. Tudta a lány, hogy nem véletlenül szakadtak meg a vonalak, hanem szándékosan vetett véget a göndörke. Reményvesztett sóhajtással törődött bele, hogy elveszett, nincs hol aludnia, fázik és szörnyen vacog egy koszos karton tákolmányon, ahonnan akármilyen betegségek lappanghatnak.
 Összefolyt előtte a kép, és zokogott. Hangosan, de annyira verte az emeletes házak tetejét és az utat az eső, hogy közvetlen mellette is alig lehetett volna hallani a kétségbe esett hüppögését. Azt sem tudta mit csinál, mikor SMS-kel kezdte bombázni a fiút arról, hogy mennyire sajnálja, és hogy egy idióta volt. De egyikre sem érkezett válasz.
 Ülésében még jobban össze görnyedt, de nem tudta sehogy sem összébb húzni magát. Arra gondolt, hogy ezzel próbálja megleckéztetni a fiú. Vagy talán nem is vette észre az üzeneteket, mert némára állította a telefont, vagy egyszerűen nincs a készülék közelében. Nem várhat senkitől segítségre.
 Elindult az előzőhöz ellentétes irányba. Szelte az utakon egymás után sorakozó sarkokat, utcákat, hátha talál egy ismerős pontot , ahonnan elindulhat. De nem jár London ezen részén sosem. Sőt, alig ismerte a várost. Az anyja egy kis települést ismert ezen kívül, ahova jártak, ezek pedig az anyja gazdag rokonai, akikkel kell tartani a kapcsolatot. De oda is évek óta nem mennek, hisz mikor a lány 14 volt, össze veszett egy ottani fiúval, aki persze elárulta kiszínezve a történetet, természetesen az ő javára, így az anyja többé nem megy sehova sem. A körzeti kisbolt a legtávolabbi hely, ahova a nő jár. Nagy ritkán megy virágföldet vagy virágokat venni piacra, de az évente egy alkalomnál nincs több.
 Egyszer csak észre vett az útszakaszon, ahogy a szemközti , arra az utcéra pont merőlegesen haladó útszakaszon elhajt egy Range Rover.
- HARRY?! - kiáltott fel, és rohanni kezdett, de amint a sarokhoz ért, eltűnt a jármű.
Csak beképzeltem. -sóhajtott, ahogy az emlék fakult, és torzult, míg a lány már tényleg úgy gondolta, csak a szeme játszik vele gúnyjátékot.
 A keményen kopogó esőben haladt, mire ismét elkapott egy fekete kocsit, de már csak a hátsó felét látta.
Teljesen megőrültem. 
Azt hitte, hogy a hideg eső megmérgezte, hisz nem hallucinálna fekete autókat ha nem így lenne. De mikor pont mellette elhaladt az ismerős, sötétített üvegű jármű, egyszerűen nem hitt a szemének. Megállt, és a kocsi is megállt. Majd az ablaka lehúzódott, de nem az volt, akire várt volna. Egy fekete bőrű, napszemüveges fazon ült az autóban. Ekkor vette észre, ez csak egy hasonló kocsi, mert Harryé belülről bézs színű bőr fedte, ez meg fekete volt pont úgy mint kívül.
- Maga Gloria Adams? - pattant ki a fekete ember a járműből.
 Glory megilletődve hirtelen csak bólintani tudott. Ki ez a fickó, és mit akar tőlem? - vetette fel magában a kérdést. Megfordult agytekervényei között az is, hogy el akarja rabolni. De csábítóan hívogatta a kocsi száraz belseje. Nagyon fázott.
- Elliott a barátja, igaz? - kérdezte, és rá jött, miért ilyen furcsa ez az alak. Rendőrnek néz ki, de nem teljesen. A fekete felszerelés ismerős volt egy-két nyomozós sorozatból.
- I-igen ... - felet halkan.
Az ismeretlen arcára elégedettség ült ki, majd a kezét nyújtotta, talán kézfogásra.
- Ezen esetben, velem kell jönnie kisasszony. - fogta meg a kezét keményen , és az autóba tuszkolta a lányt.